Szombaton magam mögött hagytam Hongkongot és egy laza 5 órás repülő úttal megérkeztem Balira, mivel este 9 után érkezett a gép, és mire átjuttam minden útlevél ellenőrzésen, vám elszámoláson (nagyon oda figyelnek, hogy mit hozol be az országba, és erről nyilatkoznod, kell hogy semmi olyat nem akarsz behozni) már 10 körül járt, szerencsére a szállodától kértem transfer-t így már várt is rám a sofőr. Rögtön fogta a csomagom és vitte is az autóhóz, mondjuk jött egy másik ember is aki szintén segített, később tudtam meg, hogy ő a repülőtéren dolgozik és jatt-ért csomagokat cipel (nem árt oda figyelni :D )
Kb fél11 volt mire a szállodába értünk, ott jött a check-in majd egy Lobby boy vitte a csomagjaim, és elkisért a szobámhoz, szegény már nem kapott semmit, mert nem volt nálam kis címletű pénz (nagyot meg nem akartam).
Plusz info a helyi pénz Indonéz Rupia, valamiért nagyon nagy címletekben számolják el, így volt, hogy felvettem 1 millió (igen millió) rupiát, ami kb 20ezer forintnak fele meg, de legalább milliomos lettem itt :P
Másik vicces dolog a foglalásnál volt, valamiért foglalásnál magyar módszer szerint íródott be a nevem, és ezért mindenki Mr. Gabor-nak szólított, Mr. Opitzer helyett, de nekem nagyon tetszett, emlékeztetett a Family Guy-ból Consuela-ra aki szintén mindenkit keresztnevén szólít (Mr. Peter)
A szálloda amúgy nagyon szép, mindenhol helyi motívumokkal lett díszítve, így kb minden tető nádból készült (bár gondolom alatta van normális szerkezet it) a kert gyönyörű, csomó növénnyel, és kis hindu szobrocskákkal. A szobám is nagyon kellemes, van kis teraszom is, meg óriási ágyam. Annyi pici problémát tudok felhozni (bár ez inkább az olcsóbb ár), hogy a szálloda két telken terül el, amit egy út választ ketté, és én nem a tengerparti részen vagyok, de így is fél perc alatt ott tudok lenni, és az átkelőnél még egy forgalom irányító is van mindig aki megállítja az autókat, ha át akar valaki kelni.
Este viszont úgy voltam, hogy nem kell mindig a szállodában enni, nézzünk körül mi van. Kis keresgélés után találtam is egy étteremet, ilyen jó steak-et átszámítva kb 5ezer forintért, rég ettem, úgyhogy mondtam is a pincérnek dicsérje meg a szakácsot, bár erről mindig ez a meme jut eszembe:
Plusz érdekesség, hogy valamiért a szállodai személyzet és a pincérek is az étterembe mindig elnézést kérnek, hogyha zavarnának, de itt az étel amit rendeltem :D De tényleg mindig Excuse me Sir, you're wine is here.
Viszont mivel még korai volt az este gondoltam kicsit körb járok a környéken, és mikor leértem a partra egy csapat Komodói sárkányba táraságba futottam bele aki épp halat sütögettek a parton. Rögöt invitáltak, hogy menjek oda, csatlakozzam. Nagyon rendesek voltak, bár nem igazán beszéltek angolul, csak néhány szót, azért rögtön beszélgettünk kicsit, megkínáltak saját kókusz pálinkával, az egyik srácnál gitár is volt, szóval tiszta kemping feeling. Bár nem igen ismertek klasszikus nótákat, még egy Beatles-t se, de végül azért csak sikerült összehoznuk egy Let It Be-t. Hamar elröppent az este, és a végén még vissza is hoztak a szállodához, meg mondták, hogy ma menjek velük horgászni is, de azért még vagyok annyira óvatos, hogy nem szállok hajóra egy csapat idegennel, egyetlen fehér emberként, más részt a pálinka és a sörök hatására, ma eléggé nehezen keltem fel, úgyhogy amúgy se tett volna jót a tengeri hajókázás.
Első napra is sikerült kis emléket szereznem, közbe ma neten kerestem egy privát út szolgáltatást, így szerdán megyek körbe nézek kicsit a szigeten egy helyi túra vezetővel, így lesz azért több élményem is a helyről, nem csak a szálloda és ami körülötte van.